Konyhám eredménye

Az ember néha azt veszi észre, hogy bármennyire is nem akar elindulni egy irányba, mondjuk a szakmai szempontok alapján az életében, egyszer csak történik valami, aminek az eseményei folyamatosan arra sarkallják, hogy egy új irányt vegyen az élete. Én például iszonyatosan szeretek sütni, és hát a teljes környezetem azt is mondja, hogy elég jól csinálom. Finom és szépen is néz ki az összes torta amit készítek, ráadásul házi, ami mindig különlegesebb, és ha szabad ilyet mondani, talán egy kicsit egészségesebb is, mint a cukrászdából kigördülő. Persze ennek az lett az eredménye, hogy az összes ismerős megkeresett, hogy csináljak nekik tortát. Én nagyon szívesen meg is csináltam, pusztán az anyagárat kértem el tőlük. Később aztán már az ismerősök és barátok ismerősei is segítséget kértek tőlem ebben, ami azért volt kellemetlen, mert már valamilyen anyagi viszonzást nyilván mindenki szeretett volna adni számomra, ami kellemetlen helyzeteket szült sajnos. Ekkor döntöttem el, hogy kialakítok egy árlistát, és aki segítséget kér, annak bizony segítek.

Ez egy lavinát indított el az életemben. Most pedig már ott tartunk, hogy elvégeztem a cukrász sulit, és van egy saját oldalam, ahol lehet tortát rendelni, és ki is lehet fizetni azt, így nagyon sok súlyt levesz a lábamról ez az új kis oldal. Hálás vagyok persze az ételfotózás mestereinek, a fotoda csapatának, mert ilyen képek nélkül biztosan nem járnék ilyen sikerrel és a tortáim sem találnának ilyen szép számban gazdát. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha termékfotó vagy ételfotó tekintetében van szüksége segítségre, akkor mindenképp csak ezt a csapatot keresse fel, nem fog csalódni, s őt. Tökéletes minőséget és eredményt fog kapni a közös munka végén.